2010. augusztus 25., szerda

Találkozó

Ahogy azt már Nöné említette, ma találkoztunk ő, Kötögető Kata és én plusz a nagyfiam a debreceni fórum egyik fagyizójában. Isteni jeges-fagyis kávét szürcsöltünk (a kiskorú természetesen nem, ő fagyit rendelt), és mi lányok nagyon-nagyon jót beszélgettünk.
A lányoktól pazar ajándékokat kaptam, amit én a magam kezdő módján viszonoztam. No de majd legközelebb (mert ismételjük, ugye?) ügyesebben készülök.
Köszönöm szépen az élményt is, a tatyót is (nagyon tetszik, a férjem szerint: Ejha!), a fonalat is (már készítettem is kötéspróbát)!


















7 megjegyzés:

Mázsa Viki írta...

De jó Nektek! Csodás ajándékok! Jól látom, hogy a kedvenc színemből készült táska kötött-horgolt "keverék"? Én is akarooook!! :)
Az én Uram mér nem tudja valami azt mondani, hogy Ejha? Max. bólint, bár akkor sem cseszeget, ha fonalat veszek! Bezzeg, ha számítógépes kütyüket, meg fúrógépeket vennék, akkor mondaná, hogy Ejha. :)

nöné írta...

Ma egy kicsit frissebb vagyok, mint tegnap este, majd én is kiegészítem a beszámolómat:o)
De jó is volt ez a tali, nem akarunk ma is?
(megint hoztam a szokásos rémséges fotóarcomat)

bucilla írta...

De jó volt nektek:) Én már alig várom a Debreceni talit:)

Katica írta...

Nagyon jó volt a talcsi, ezt úgy el tudnám képzelni havonta egyszer. A szeptemberire is úgy elmennék, de én akkor már messze leszek...
Nekem az Anyukám mondta a horgolt poncsóra, hogy "Ejha!".

Amanda írta...

Nagyon szeretek az ilyen találkozásokról olvasni. Hát írni még jobban szeretnék, de az még várat magára. Nagyon szeretnélek megismerni benneteket, majd Debrecenben.

Irenka írta...

Debreceni talit én is alig várom.
Katica: pont ez járt az eszemben tegnap este.
Nöné: De jó is lenne ha lehetne!
Viki: Igen, kötött-horgolt. Segíteni nem tudok, én még nem készítettem ilyet. Esetleg Katicát ha kérdeznéd?

Délka írta...

Jó lehetett összeülni és kézimunkáról beszélgetni:) Hamarosan találkozunk Debrecenben!