2013. január 28., hétfő

Korababa-sapik

A szentesi kórház és a szegedi klinika koraszülöttjeinek indult a gyűjtés, amihez csatlakoztam. Ide is másolom a felhívást, aki szeretne, csatlakozhat - jelenleg több, mint 300 fős a csoport, de ha jól emlékszem a korábbi hasonló akció tapasztalataira, nem lesz felesleges holmi.
"Koraszülötteknek szeretnénk segíteni kötött sapkákkal (22cm-es fejkörfogattól 32cm-ig), kesztyűkkel, cipőcskékkel (takarókkal - kieg. Irenka). A koraszülött osztályokon 400 grammtól 6 kilóig fekszenek a kisbabák, akik valamilyen oknál fogva intenzív ellátást igényelnek. A sapkákra azért lenne nagy szükségük, mert ezek a pici babák a fejükön keresztül nagyon sok hőt veszítenek, és a sapkákat ennek megakadályozására használnánk. Sajnos a mai világban egyre több kisbaba látja meg korábban a napvilágot. Úgy gondoltam, február végéig gyűjtenénk össze az kis fejfedőket, és akkor vinnénk el az osztályokra.
Ha nem tud valaki kötni, horgolni, de szeretne megtanulni, lenne lehetőség szombatonként kicsit tanulgatni egymástól.
Helyszín: Csongrád, Csiga-Bölcsi Családi Napközi

Önkéntes alapon, ellenszolgáltatás nélkül dolgozó anyukákat, nagymamákat, nőket, lányokat várunk, akik még az alapanyagot is maguk állják.
De elfogadunk felajánlásként pamut fonalakat is, ki mivel tud hozzájárulni....köszönet érte!
Jelentkezni: feherfeny@gmail.com, illetve a facebookon csatlakozz az alábbi csoporthoz:

Felhasználható fonalak:
Csak pamut fonalat használjatok, a nem merev, finomabbakat. Nagyon jó a bambusz is.
• Ne használjatok spéci babaakrilt: hiába van ráírva, egészséges babának jók, de ezeknek az extra érzékeny kicsiknek nem. 
• Bojt, rojt csinos, de csak bosszúságot okoz ebben az esetben, mert belélegezhetik az apró szöszöket belőle.
• A gyapjú sem jó, hiába természetes anyag, mert az inkubátorban feltöltődhet.
Mennyiség: kb. 1 dkg egy sapi.
Átadás-átvétel:
• Átadni csongrádiak személyesen tudják, címet kérj privátban, egyeztessünk az átadás időpontjáról.
Nagyobb városokban vannak önkéntesek, akik vállalták a csomagok begyűjtését, az esetleges szállítási költségeket csökkentve, együtt vállalva.

Határidő: febr. 20."


Az alábbi kis sapik darabonként 1dkg fonalból, 1,5-1,5 óra alatt, 3,5mm-es zoknitűkkel készültek.
Mintájuk ingyenesen elérhető:

- a szívecskésé: From the heart by Ágnes Kutas-Keresztes - ez utóbbi magyar nyelven is.

5 megjegyzés:

Namata írta...

Nagyon szép kezdeményezés és aranyosak lettek a sapik !:)

Irenka írta...

Köszi!

Névtelen írta...

Kedves Irenka!
Most tévedtem oldaladra, és hát a segítő akcióról sajnos lemaradtam. Nagyon sajnálom. Korábban készítettem bébitakarókat jótékonysági céllal kórházakba, az inkubátorba tett kisbabáknak. Szívesen csatlakoznék legközelebb, ha szerveztek hasonló varró-kötő-horgoló segítségnyújtási lehetőséget. Üdvözlettel: B. Kati

Névtelen írta...

Kedves Irenka!
Most tévedtem oldaladra, és hát a segítő akcióról sajnos lemaradtam. Nagyon sajnálom. Régebben készítettem bébitakarókat jótékonysági céllal kórházakba, az inkubátorba tett kisbabáknak. Szívesen csatlakoznék legközelebb, ha szerveztek hasonló varró-kötő-horgoló segítségnyújtási lehetőséget. Üdvözlettel: B. Kati

Névtelen írta...

Kedves Irenka!
Most tévedtem oldaladra, és hát a segítő akcióról sajnos lemaradtam. Nagyon sajnálom. Korábban készítettem bébitakarókat jótékonysági céllal kórházakba, az inkubátorba tett kisbabáknak. Szívesen csatlakoznék legközelebb, ha szerveztek hasonló varró-kötő-horgoló segítségnyújtási lehetőséget. Üdvözlettel: B. Kati