2011. május 30., hétfő

Aeolian 2

Csipkevékonyságú gyapjúfonalból (Sunbeam pure new wool 2ply), 
3,5mm-es bambusz körkötőtűvel készült ez a kendő. 
Április 24-én kezdtem, május 10-én fejeztem be, a napokban (egyik éjszaka) blokkoltam. 
70g fonalból 136*73cm-es méretűre sikerült.

Aeoliant kötöttem már korábban, fingering fonalból, akkor eléggé megizzasztott. A kötést most nagyon élveztem, tetszett a vékony fonallal való munka, előre örültem, milyen légies lesz. Lett, lett, de mégsem vagyok elégedett. Rá kellett jönnöm, hogy nem tudok blokkolni. Vagy ezzel a leláncolási móddal lenne a gond? (Az első szemet simán lekötöm, majd a másodikat is, visszateszem mindkettőt a bal tűre, együtt lekötöm, és így tovább.) Fogalmam sincs. Szerintetek? Minden segítségnek nagyon örülnék, mert szeretek csipkét kötni, de úgy érzem,  semmi értelme, ha a végeredmény nem olyan, amilyet vártam.

Fotózni pedig továbbra sem tudok, elnézést kérek érte!





20 megjegyzés:

Annamari írta...

Nagyon szép lett! Légies, könnyű, igazi nyári darab.
A leláncolást vagy nagyon lazán, úgy értem, NAGYON lazán csináld, vagy nagyobb tűvel. Én is ezt szoktam alkalmazni, s a tapasztalatom az, hogy maradhat ugyanaz a tű is, mert annyival kellene nagyobb legyen normálisan kötve, hogy annak a hegye már nehezen fér bele a kisebb tű által kialaktott szemekbe.

Amanda írta...

Nekem is tetszik, a másikkal egyetemben.
Én horgolótűvel leláncolom.

Délka írta...

Gyönyörű lett! Nekem ez a kendő a mindenkori kedvencem.

MrsYarnart írta...

én csak csodállak, hogy ilyen gyönyörűséget tudsz, remélem, egyszer én is kötök majd ilyen csipkecsodát. és nekem a képek is tetszenek :) megmutattad a lényeget: egy finom, légies csipke szépségét. (a blokkoláshoz nem tudok hozzászólni, azt még tanulnom kell :)

Babi néni írta...

Innen nézve tökéletes. :o) Szerintem túlzásokba esel, ez így jó ahogy van (akinek meg nem tetszik, kössön szebbet!) :o)

paribanu írta...

Szerintem is nagyon szép lett! Nem értem, mi a gondodd vele...

paribanu írta...

Bocsánat...gondod...

Melinda írta...

Nagyon csinos lett!
Blokkolás terén csatlakozom Annamarihoz: nagyon-nagyon lazán kösd le, hagyd jó nagyra a szemeket. Egyébiránt én is úgy csinálom mint te, csak rettentő lazán. Hidd el, ez lesz a megoldás.

Jutka írta...

Gyönyörű!!
Tervbe vettem.

nöné írta...

Nagyon szép, légies kendőd lett! Én nagyon nem szerettem ezt a kendőt kötni, valószínű, hogy a fonal volt a ludas, egyszer újra nekiesek valami hasonló légies fonalcsodából.

Irenka írta...

Köszönöm szépen, lányok!
Szent elhatározásom, hogy a leláncolást-blokkolást szorgalmasan gyakorolni fogom, köszönöm a tanácsokat!
MrsYarnart: csak rajta, bátran! Elárulom: én horgolni szeretnék megtanulni egyszer.
Gyöngyöm: nekem nagyon tetszik a te változatod, most is főként tőled lestem a blokkolását. Köszönet a fényképes segítségért!
Nekem ez a kendő mindkét alkalommal nagyobb lett, mint vártam, nem lehet, hogy ez volt a problémád vele?

nöné írta...

Szívesen:o) Egyébként én is úgy láncolom le, mint ahogy Te és a Többiek, kellemesen lazán:o) Azt gondolom, azért nem szerettem, főleg a végét, mert sok benne a sima-fordított sor. Tudod, azt én nagyon utálom:o(

Maria írta...

Dehát mi a probléma vele, nagyon szép lett az egész, a minta is, a kötése is, én a blokkolást is annak látom..

Maria írta...

Utána olvastam el a többi hsz-t és ott volt a fő szempont: akinek meg nem tetszik, kössön szebbet! :-)

Marcsimami írta...

Csodálatos, légies, gyönyörű...
hadd ne soroljam tovább...
én is szeretnék egyszer egy ilyen szépséget kötni! :)
GRATULÁLOK!

Vera írta...

Gyönyörű lett. Nekem a mintája, szine tetszik. Gratulálok..

Zsófi írta...

Gyönyörű lett! Gratulálok:)

Szihaj írta...

Csodaszép lett! :)
Kendőkötésben nem vagyok otthon, még csak egy félig kész Lamináriával "büszkélkedhetek", szóval a leláncoláshoz nem tudok hozzászólni :( Amúgy én így láncolok: két szemet simán összekötök, a keletkezett hurkot visszateszem a tűre, összekötöm simán a köv.-vel, és így tovább...

gromine írta...

Gyönyörű lett !!!!

Irenka írta...

Köszönöm szépen mindenkinek! Olyan jókat írtok, nagyon jólesnek a kedves szavaitok és a segítség is.
Szihaj: én is úgy láncoltam, ahogyan te, de kendőkötők javaslata szerint ezt a laza leláncolást jobb használni, mert úgy szebben lehet blokkolni. Mármint annak, aki tud blokkolni. :)) De majd én is megtanulom - remélem.