2010. december 13., hétfő

Időbeosztás

Forrás: http://www.jimandellen.org/ellen/bloggallery2.html
Fontolgatom már egy ideje, hogy felteszem a kérdést csak így, mindenkinek: Mikor kötsz?

Alkalmanként, egy-egy bravúros teljesítmény láttán kérdeztem is már néhányatoktól. Most Katica hozzászólása apropóján gondolkodtam el ismét azon, vajon ki hogyan osztja be az idejét, hogy mindenre, a kedvenc közös hobbinkra is jusson. Így Karácsony előtt talán még aktuálisabb a téma, hiszen mindenkinek rengeteg a tennivalója. Azt kérem, akinek kedve van, és ideje engedi:), válaszoljon itt, vagy a saját blogjában, és hagyjon egy rövid jelzést, hol olvashatok az ő időnyerő praktikáiról.

Hogy én mikor kötök? Amikor csak lehet. Kora reggel busszal járok dolgozni, ez kb negyven perc tiszta kötőidő. Kötök a zeneiskolában kedd esténként, míg várom Sebit, ez kb. fél óra. Remekül lehet kötni az egyetemi előadások szüneteiben, különösen, ha - általános szokás szerint - késik a tanár. Esténként, amikor már nics erőm máshoz, előveszem a tűimet, és így zárom a napot. Szerencsére hat óra alvással teljesen működőképes vagyok.

És ti? Hogy csináljátok? Áruljátok el, kérlek, hadd tanuljunk egymástól!

17 megjegyzés:

nöné írta...

Amikor csak lehet:o) Főzés során két kavarás közben is akár:o) Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy itthon dolgozok, többnyire én osztom be az időmet (ha csak a "főnök" nem szervez külön menőkés programot). Reggel, miután a netes dolgokkal végeztem (átutalások, levelezés, egy kis kötögetős blognézés, Ravelry /bár ez veszélyzóna/), engedélyezek magamnak kb. 1 órát. Aztán napközben, amikor csak tehetem. Késő délután, kb. 5 óra körül leülök, és kisebb-nagyobb megszakításokkal egyfolytában nyomatom akár éjfél-1 óráig is (feltéve, ha nem alszom be, mint mondjuk tegnap éjjel, azaz ma).
És azt kell, hogy mondjam, mégsem haladok annyira, amennyire szeretnék:o(

Mázsa Viki írta...

Én is abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az esti színházi muzsikálásaim kivételével szinte egész nap kötögethetek! Reggel, míg magamhoz térek, délután, amíg alszik Csabika, és este 9 után (ha nincs színház) miután Csabika elaludt. Én is kb. éjfél, 1-ig kötök. Persze ha visszamegyek dolgozni ez nem így lesz, én a zeneiskolába tanítani megyek. :))))

Kriszta írta...

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkahelyemen is tudok kötögetni, horgolgatni :) Amikor a gyerekek kicsik voltak, én is éjjeli bagolykodtam (ez még most is előfordul sűrűn), most viszont már vannak délutánok is, amikor 1-1 órát el tudok csenni... :)

Annamari írta...

Amikor lehet. Nönéhez hasonlóan ha nem tapadnék fel a Ravelry-re, sokkal többet köthetnék.
Amúgy főként délután-este kötök, tévét csak úgy tudok nézni, ha kötés van a kezemben, másként belealudnék. Időnként még a kötésbe is sikeredik.
A hétvégéket szoktam átkötni, olyankor tudok délelőtt is kötni. Van úgy, hogy vendégségbe megyünk, és egy-egy egyszerűbb darab jön velem. (zokni, pl)
Kolozsvárra is mindig el szoktam vinni egy wip-et, de ott még sosem tudtam kötni.
A nyári kiruccanásainkat a hegyekbe már régesrég kötés is kíséri.
S ha valaha eszébe jut a főnöknek, hogy odatapasszon az irodába, tutira vinném magammal a kötést. :o)

Névtelen írta...

Amikor csak lehet:) Elsősorban amikor a lányom alszik, de kötök az orvosnál várva, míg a fiamat a fociedzés alatt várom, a kocsiban, míg a zongoraórája alatt várom:)(Szerencsés vagyok, mert még itthon lehetek. ) Mindig és mindenhol, amikor idő van rá:))

Névtelen írta...

En is megpròbàltam egy idoben a buszon, vonaton kotni, de folyton odajottek ès kivàncsiskodtak, vagy csak fixen bàmultak, ès zavart. (Miutàn màr a hatodik embernek kell elmagyaràznom, hogy mit csinàlok ès mièrt csinàlom, addigra màr elmegy a kedvem tole). Igy marad az esti, tèvè elotti kotogetès. En leredukàltam a netelos idot, a flylady szerinti mòdszerrel, ha leulok megnèzni valamit, akkor meghatàrozom, hogy mennyi idot tolthetek el, ès annak vègeztèvel felàllok. A netelès nagy rèsze ùgyis csak felesleges molyolàs, az engem èrdeklo blogokat, oldalakat pedig negyedòra alatt is vègig tudom futni.
Egyèbkènt èn is ùgy vagyok vele, mint Nonè, amig melegszik vagy fo valami, addig is kotok. A vonaton reggelente pedig gyakran forditgatok kotèsleiràst, vagy àtolvasom egyszer-kètszer, igy mikor belekezdek, addigra màr kèsz fogalmam van ròla, igy kevesebbet kell bontani.

BKata írta...

Én lopm rá az időt, ahonnan csak tudom. Bárhol, bármikor előveszem. Sokat ülök iskolai megbeszéléseken, ott is kötök. Este a tv előtt naná, sokszor érzem úgy, hogy ez a megérdemelt pihenés része. Mivel nálunk a gyerekek is kötnek, gyakran a téli délutánok kellemes része a kötögetés-beszélgetés.

Zsófi írta...

Én éjszaka szoktam, ha megszáll az ihlet. De novemberben kipróbáltam "munkaidőt" kötni: egy nap alatt nyolc órát végignyomni. Nagyon nehéz volt, mert olykor-olykor elkalandozik az ember és megáll a munka. Érdekes kísérlet volt. :-D

Egyébként, ha elfog a szenvedély, akkor egyfolytában kötök, 2-3 óra körül fekszem, 7-kor már kötök, pár óra munka után ismétlem. Viszont vannak hetek, mikor összesen 10-20 percet kötök. Nekem nagyon fontos, hogy izgalmas minta legyen, mert a monoton, könnyen megtanulható minták esetén még véletlenül sem fog el a szenvedély.

Hétvégén viszont nem szoktam kötni, maximum 1-2 órát. Olyankor elfoglal a háztartás és a főzés. Ezt úgy kell elképzelni, hogy felkelés után folyamatosan készítem az egyheti ételsort, kb. 6-7 órával később végzek, addigra minden kiporciózva, elrakva, én pedig hulla vagyok. Mindig ilyen voltam, suliban pl. sosem tanultam egy-egy leckét meg, csak egyszerre egy-egy anyagrészt - jó sokat izgultam akkoriban. ;-DDD
(Bocs a sok irományért és köszönöm a kérdést. :-D)

gromine írta...

Kötés, hímzés szerintem egyforma.
Nagyon régen sokat kötöttem, most egy 3-4 hónapja újra kezdtem.
Este szoktam kötni, tévézés közben.
Megnézem a szereplőket, rögzítem, hogy mely hanghoz ki tartozik ez úgy 10-15 percig tart , majd előveszem a kötést, és elkezdem.
A tévét már csak hallgatni kell, mert tudom, hogy ki mit mond és nyugodtan kötök , számolok..
Vagy autóban, mikor utazunk.. ki van ragasztva elém a minta..

Judilla írta...

Nekem esténként van csak időm kötni, nagyon ritkán délután. Jó lenne máskor is, de napközben nem érek rá.:-/
Irigylem a lányokat.:-)

Irenka írta...

Húúúú, de örülök, hogy ennyien írtatok! Jó olvasni ezt a sokféle trükköt. Valami összegésfélén vagy min töröm a fejem, de nem akar összejönni. Talán ez: sokan, sokféleképpen, találékonyan?

Névtelen írta...

Én az éjszakát az alváson kívül semmire se tudtam hasznosítani soha. Viszont a 'gyerekfelvigyázás' egy olyan iparág, ami megkívánja, hogy az ember közben csináljon valamit a kezével is. Így akár egész nap is tudok/tudnék kötögetni, ha nem vonná el a buzgalmamat néha az olvasás utáni vágy. Lassan felnőnek a gyerekek, és újabb felszabaduló időket kell nézzek a kötögetéshez, úgyhogy én is kíváncsian olvastam mások praktikáit ;)

Gabella írta...

Hú, 6 óra alvás? Na akkor én zombi lennék! 8, de inkább 10 óra nekem kell! Dolgozni meg bicajjal járok, ott nehéz lenne. Tehát nekem az marad, hogy este, mikor leülünk kicsit tévézni, akkor kötök. Minimális idő, mostanában hétközben nem is volt rá alkalom. De idén már nem megyek dolgozni, belehúzok egy kicsit. Na meg ha majd megyünk vendégségbe a mamákhoz, akkor oda is viszek kötni valót! Közben azért tudok majd beszélgetni! :)

Gabella írta...

Én szeretem a monoton mintákat, sőt a csupa sima dolgokat is. Azt lehet úgy is kötni, hogy közben tényleg nézem a tévét. Feliratos filmeknél (sorozatok) mindig ilyesmi van a kezemben. Tavaly egyszer moziba mentünk, és megjegyeztem, hogy fú, hogy fogom kibírni, hogy a kezemmel nem csinálok közben semmit! De azért az ciki lett volna, ha az akciófilm közben bőszen csattogtatom a kötőtűket! :D

Csilla írta...

Én is próbálok ahol csak tudok, ha kimozdulok ha csak el nem felejtem viszek magammal kötnivalót, és ha valahol várni kell akkor előveszem. Legtöbbet este kötök én is azért. Mostanság elég kevés időm van, de próbálok azért néha időt szakitani a kötésre. Köttem már amikor Lillát vigyáztam amikor fürdött sőt sokszor ha valami olyasmit dolgozok a gépen amikor sokat nem kell csinálni semmit van, hogy kötök pár szemet, esetleg egy sort.

Irenka írta...

Gira, Gabella, Csilla: köszönöm, hogy írtatok! Gabella, én is ezért szeretem a monoton mintákat.

anyahajó írta...

Az előző kommentem nem jelent meg, remélem, nem lesz dupla végül.
Szóval én nagyon szeretek vonaton horgolni - minden utazásra viszek valamit. Régebben esténként minden nap szakítottam időt, mostanában azért sokszor inkább alszom, de azért sikerül haladgatnom. A magam mércéjével, persze, és ahogy látom, mások sokkal gyorsabban/nagyobb hatékonysággal kézimunkáznak, mint én, de hát most ez jutott. :)