2010. november 14., vasárnap

Fagyott levelek kendő

Régóta tetszik már ez a kendő, de nem gondoltam, hogy ennyi odafigyelést igényel az elkészítése. Az eredeti leírás elég nehezen követhető, de szerencsére ketten is újraírták-rajzolták a mintát, és az ő leírásuk alapján már könnyebben elkészíthető. Itt találjátok Sandralice leírását, itt pedig egy Karen Strauss nevű kötőtársunkét. Valamennyi leírás angol nyelvű, de aki kötött már kendőt, az csupán a chartok alapján is boldogul. A chart tartalmazza a szélszemeket és a két lusta szemet az egyes sorok elején és végén. 

Kezdésnek érdemes a láthatatlan kezdést használni, amikor egy eltérő színnel horgolt láncszemsor a kiindulás.

A felhasznált fonal Schewe Pianeta névre hallgat, 50% gyapjú és 50% viszkóz, 50 g-jában 140m van, 5mm-es tűvel dolgoztam a fonalhoz javasolt 3,5-4-es helyett. 15dkg fonalam volt, a szélcsipke már csak rövidítve telt ki belőle - a két utolsó chart-ból csak néhány sort kötöttem, de úgy gondoltam, mindkettő szükséges a kellően "fagyos" megjelenéshez.

Ha újra megkötném, sokkal vékonyabb fonalat választanék, és a középszemes változatot. Nagyon tetszik az eredeti kendőben, ahogy a levelek középszem nélkül, szinte egymásból nőnek ki, de képtelen voltam szépen kivitelezni.  A középső dupla ráhajtásoknál nekem óriási lyukak keletkeztek, amiket cselesen - bár nem túl elegánsan - két szálat összekötve tüntettem el. 

 A fonal nem volt elég a rugalmas befejezéshez, így csak egyszerűen leláncoltam az utolsó sort, ez meg is látszik a blokkoláson. Ráadásul a két szárnyacska sem lett egyforma, de hátha következő mosásnál több türelmem lesz. A tempómról csak annyit, hogy valamikor szeptember elején kezdtem el, és két napja fejeztem be.

Vaku nélkül, a színhűség kedvéért


Az Ercsutól kapott sáltű bevetésen




21 megjegyzés:

Babi néni írta...

Hát ez csodaszép lett. :o) Megérte a küzdelmet.

Melinda írta...

Nekem - minden viszontagság ellenére - nagyon-nagyon tetszik!:) Valóban megérte a küzdelmet.

Marcsimami írta...

Kedves Irenka!
Gyönyörű ez a kendő, gratulálok!
Már régóta szemezek vele (Ercsunál láttam korábban) én is, de még nincs annyi önbizalmam, hogy hozzákezdjek. :)

KÖSZÖNÖM a figyelmed és a bizalmad, hogy induló blogomba bejelentkeztél követőnek.

Vera írta...

Nagyon- nagyon szép lett, mit szép, gyönyörű!!!!!!

Amanda írta...

Nagyon szép lett! A sáltűt rögtön kiszúrtam, nálam a párja!

Irenka írta...

Köszönöm, lányok!
Nagyon örülök, hogy az utóbbi napokban öten is felvettetek állandó olvasottaitok közé! Üdv nálam!
Marcsimami: Én úgy emlékszem, Kicsianyánál láttam.

Era írta...

Nagyon szép lett.
Gratulálok

Kicsianya írta...

Ez nagyon szép így,ahogy van!
Én is sok harc árán jutottam a végére,nagyon megízzasztott, tudom, milyen sok munkád van benne.
Gratulálok, ügyes vagy!

Jutka írta...

Szerintem gyönyörű a fonal és a minta meg a kendő úgy összességében nagyon, nagyon tetszik:)

Csilla írta...

Nagyon szép, igazán ügyes vagy!

gromine írta...

Csodálatos !!!

Maris írta...

Hát ez nagyon szép!!!! Néztem egyszer már én is ezt a mintát, de nem értettem :-)
Annyiban rokon az én Moonlight Sonatámmal, hogy erre is csak annyit lehet mondani: HŰ :-D

Szihaj írta...

Nagyon szép, gratulálok! :)

Klaudia írta...

Szerintem is szép lett! Nekem is tetszik nagyon ez a minta:)

Namata írta...

Gyönyörű szép lett !:)nagyon tetszenek ezek a leveles minták .Gratulálok hozzá !

bucilla írta...

Gyönyörű lett! Csodás minta, és nekem ezek a levelsek nagyon tetszene így, vastagabb fonalból is:)

Kriszti írta...

Csodás lett! Épp most akarok rendelni Barkáéktól. Azt hiszem muszáj megkötnöm nekem is....

Irenka írta...

Hú, mennyi dicséret! Nagyon szépen köszönöm!

PETUNIA írta...

nagyon-nagyon :o)

Anice kötős blogja írta...

Pazar lett és kitartást a sok munkához!

Névtelen írta...

Nagyon szep !!! A mintat legy szives ird le!