2014. december 10., szerda

Sapkák minden mennyiségben

Vannak olyan szerencsés szemű, kezű szülők, akik nagyon helyes, és funkciójuknak is kiválóan megfelelő sapkákat tudnak vásárolni a gyerekeiknek. Tettem rá kísérletet én is, aztán (vagy szép, vagy meleg, ha mindkettő, akkor drága, pláne három gyereknek) maradtam az sk. kivitelezés mellett. 
Egyrészt roppant élvezetes folyamat, míg egy-egy darab elkészül, és nemcsak nekem, a gyerekek számára is, mivel együtt választjuk a színeket, fazont. Csemetéimnek igen határozott elképzeléseik vannak, főleg a színek terén. 
Másrészt így tuti jól működő sapik készülnek, ugyanis addig kötöm újra, míg minden elvárásnak megfelelnek - általában másodjára. :) 
Azt a kis érzelmi pluszt pedig mindenki ismeri, aki viselt már szeretettel, csak neki készített holmit.
Ami a költségeket illeti: még a prémium minőségű fonalakból választva is a bolti, kicsit is jobb minőségű darabok ára alatt maradnak, a kettőt egy csapásra (hobbiköltség+ruházkodás) előnyeiről már nem is szólva. :) 
Sebit jó ideje nem is érdeklik a boltban kapható sapik, legutóbb egy sportbolt nagyon vagány, vidám csíkos fejfedőjére mondta, hogy én százszor vidámabbat tudok. Kell ennél nagyobb elismerés?

Őszi sapik a fiúknak, idén Mercan-ból, minta a jól bevált Strib hat.
A passzét 2,5mm-es, a többi részt 3,25mm-es zoknitűkkel kötöttem. A kisebbiket 112 szemre, Sebinek 128 szemre kezdtem. Fonalszükséglet: a 7 évesemnek 5dkg, a 14 évesemnek 6dkg.
Kellemes, átmeneti időjáráshoz illő sapik.
 A csípősebb reggelekre több védelem szükséges, gyapjútartalmú, vastagabb fonalból. Még a tavaszi akcióban vásároltam néhány gombóc Lapponia 2000-t. A fonalhoz jól passzol a Piro tervezte Twelve plus one, a mintát a tesztelésekor ismertem és szerettem meg. Ez a fülvédős fazon nagy kedvenc nálunk: jól védi a fület, az i-cord szegély nem nyúlik el, és sapka létére teljesen vállalható,  gimiben is bátran viselhető. 
A hét éveseimnek a felülről kezdett változatot kötöttem, 66 szemig szaporítottam, majd 21 borda után a 40-44cm-eshez ajánlott fül-rész lett megfelelő. Darabonként 7dkg fonal fogyott. Tű: 4,5mm-es bambusz zoknitűk.


2 megjegyzés:

aarkus írta...

Igaza van a kisfiadnak, ezek tényleg übervidám darabok! Köszönöm, hogy linkelted a Twelve plus one-t, pont ilyen mintát kerestem.

Irenka írta...

Köszi! Jó kis minta, kellemes bökögetést hozzá!