2013. április 28., vasárnap

Segítség! Horgolok!

Veszélyes társaságba keveredtem, kérem. Ezennel figyelmeztetek mindenkit, hogy ezek a horgolósok, megveszekedett egy népség, ki velük kezd, készüljön fel egy új szenvedélyre (és sok-sok szépséges, vidám holmira, a kellemes társaságról már nem is beszélve)!
Nem tudtam, nem én, hogy ez lesz, bár egy ideje már sejtettem, hogy horgolni fogok (én, akinek bő egy éve a horgolt textúrák és felületek nem is igazán tetszettek), na de hogy kötni már csak alig, azt álmomban sem gondoltam volna. Azért remélem, hogy beáll majd egyfajta egyensúly, de jelenleg horgolt holmik ötletei uralják a madzagos életem.
Hogy miért jó horgolni? Azt elárulni nem tudom, ahogy azt sem, mitől kattantam rá erre a technikára, így aztán - mellőzve a filozófiát - mutatom, mire jutottam eddig.

Először is született egy granny-poncsó, merthogy színes, és haladós, és mutatós. A kis hullámos szegélyt fotóról nézve magam kísérleteztem. Nem nagy ügy, tudom, de én mégis elégedett vagyok - a kezdők öröme, azt hiszem. 
A poncsó legördöngösebb darabja a virág, ez a harmadik verzió a témában, és hiába Kriszta szakértői segítsége, még mindig nem olyan,  amilyennek szeretném, de már legalább vállalható, sőt dekoratív (ugye?). 
Fonal: különböző márkájú zoknifonalak, valamennyi turkálóból, 75%gyapjú, 25% műszál, 50g kb. 200m.
Összes fonalszükséglet: 13dkg
Tű: 3,5mm


Poncsóhoz sapka is dukál, de azt ennyire színesre nem szerettem volna, így lett rózsaszín, a kontraszt kedvéért némi sötétpirossal kombinálva. Az alapminta a nagyi, ami a szaporítást illeti, többféle leírást átböngészve, végül a magam feje (és persze a kislányom kobakjának mérete) után mentem.
A következő mankókat használtam: a Tanulj horgolni! - blogról Gyalus Kati leírása , aztán a Jandó által készített tutoriál a horgo-blogról, a szegélyhez pedig ez a Ravelry-n talált leírás. A lepkéhez ezt a tutoriált használtam, treble-k helyett egyráhajtásos pálcákkal.
Fonal: a poncsóhoz használtak közül a rózsaszín, valami noname-de-puha, hasonló vastagságú gyapjúfonal egy szál (bontott) vékonyka kasmírral összefogva.
Összes fonalszükséglet: 4dkg.
Tű: 3mm



Az időjárás olyan hirtelen váltott téliesből nyáriasra, hogy mire elkészült a sapi, már nem volt rá szükség, azonban a szeles napokon kell valami, ami szellős, de védi a fület, ezért készült egy kis fejkendő a közismert SBS mintájával, félpálcákból horgolt homlokpánttal. Az ötletet a Facebook-os kötős-horgolós csoportban közzétett fotó adta.
Minta: South Bay Shawlette by Lion Brand Yarn
Fonal: fingering vastagságú pamutfonalak, a boldog turis időkből, összesen 3dkg.
Tű: 4mm






13 megjegyzés:

Kriszta írta...

Tényleg nem teljesen olyan a virág, de abszolut vállalható. Azért a képeket elnézve meg nem mondanám, hogy kezdő horgoló lennél, olyan nagyon jól sikerült minden, ebben (is) nagyon nagyon ügyes vagy, és szerencsés a kis tündéred, hogy ilyen szépségeket hordhat!

Névtelen írta...

Hát tudod...Ha én kezdő horgoló létemre ilyen szépeket készítettem volna.....Kb. mostanában jutottam el erre a szintre amire Te most "kezdőként" és sok éve horgolok! Gratulálok! Nagyon ügyes vagy. :)

arszi írta...

Tudom benne vagyok a fertőzők stábjában ,de nagyon szépek lettek igazi csajos cuccok és milyen jól kifogjátok őket használni :)

Macus írta...

Nagyon szépeket horgoltál.
Ne aggódj, be fog állni az egyensúly a kötés és a horgolás között: lesznek időszakok, amikor az egyikbe merülsz bele, aztán hiányzik a másik, akkor ahhoz is visszatérsz, és ez így megy folyamatosan. Legalábbis nálam. Most én is inkább horgolok, a többedik kendőt, de a kötés is ott motoszkál a fejemben azért.

ursa minor írta...

Üdv a Klubban! ;)
Meg nem mondanám a képeket nézegetve, hogy a horgolás és te még friss ismerősök vagytok! Szuper lett minden kis darab - és a kedvencem a kis fejkendő.
Csak így tovább!!!!

Annamari írta...

Tetszik minden! :)
Pont úgy vagyok mint Te, én is beleszerelmesedtem bizonyos horgolt darabokba, amiért meg fogok tanulni horgolni.

aarkus írta...

Minden gyönyörű lett, meg nem mondaná senki, hogy "kezdő" darabok!

Faragó Nóri írta...

Nagyon-nagyon szuper lett mind, hirtelen nem is tudok kedvencet választani... De mégis, a poncsó a vidám színkavalkáddal!
Nekem is az a véleményem, abszolút nem látszik, hogy nemrég kezdtél horgolni.
Mondtuk mi, látod, a türkiz szín és a horgolás fertőz!! :D :D

Namata írta...

Hát , ha egyszer valami elkapja az embert ...:))Nagyon csinosak lettek !

Irenka írta...

Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok!
Az egyenletességen még dolgozom, nem egyszer visszabontok egy-egy pálcát, ha túl lazának ítélem, így elég lassan haladok, no meg rengeteg dolog van, amit nem tudok még, de remélem, alakul majd!
Kriszta, azt a virágot légyszi, mutasd meg egyszer élőben, nem és nem akar összejönni. :)
Macus, remélem, úgy lesz!
Annamari, hajrá!

MrsYarnart írta...

hajrá, lányok! minden kezdő és haladó horgolósnak hajrá :) aki egyszer elkezdi, észre sem veszi, mikor válik függővé. én a nagyi mintával vagyok így... Irenka, fantasztikusan horgolsz :)

Irenka írta...

Köszönöm szépen, te pedig kedves vagy! :)

florentine írta...

Másfél éve csak kötök és kötök. El se tudom képzelni, mikor áll vissza az egyensúly :-)