2011. március 26., szombat

Step by step

Igen, így haladok, lépésről lépésre a tanulás terén. Az első szemeszter elején, szembesülve az előttem álló rengeteg feladattal, és mindazzal a teherrel, amit a tanulásom a családomnak is jelent, bepánikoltam. Fogalmam sem volt, hogy fogjuk megszervezni a konzultációkat, a vizsgákat, szabit beosztani, munkahelyen egyeztetni, a gyerekekre mikor lesz időm, stb. Azzal nyugtattam meg magam, hogy mindig csak az előttem álló lépésre koncentráltam: csak ezt a hétvégét megszervezni, csak az aktuális ZH-kra felkészülni, és így tovább.
Most itt tartok:
Ami hab a tortán: az átlagaim négyes felettire sikerültek, a szakdolgozat tetszik a témavezetőnek, szerinte egy doktorihoz is jó alap lenne.:))
A családom nélkül nem sikerült volna, és ezért nagyon hálás vagyok elsősorban a férjemnek, de a nagyszülőknek és a gyerekeimnek is.

Adódik a kérdés: hogyan jut idő kötésre is? Erről már volt szó korábban. Most csak annyit tennék hozzá, egyszerűen szükségem van rá, hogy minden nap kössek legalább egy kicsit.:)

Mééég játék

Jobbnál jobb játékokat hirdetnek kedves bloggertársaink.
Fotó: Amelie
Ezt az Ercsu által tervezett és kötött  stólát a facebook-on szavazók között sorsolja ki a fonalshop. További infoért katt a képre.

Aki saját blogjában hírét viszi a játéknak, Ercsu sorsolásán is részt vehet, egy szintén általa készített szépségért. Részletek nála.

Ajánlom még figyelmetekbe Eszter játékát, ami szerintem nagyon ötletes és kedves. Igazi nyereménye nem is az az egy kiló szappan, hanem az a rengeteg jó szó, ami a játék nyomán "elhangzik" közöttünk. Köszönöm a nekem küldötteket!

2011. március 22., kedd

Játék Annamarinál

Krókusz-Annamari két éve vezeti blogját, ahol tanúi lehetünk, hogy alakulnak, készülnek a kezei között például ilyen csodás csipkeholmik. Gratulálok a blogszülinaphoz! Ha szeretnétek ezt a szépséges stólát, gyertek, játszatok vele ti is!

2011. március 10., csütörtök

Egy kis szünet

Mármint munka közben. Munka alatt jelen esetben a szakdolgozat értendő. Ha mostanában közigazgatásiul írok, kérlek, nézzétek el nekem :)). Jelen bejegyzés célja igazolni, hogy a fonalmániám még tart, és ha keveset, de kötögetek is.
 Színes gyümölcssaláta gyapjúból, a szomszédos turiból. Mostanában hősiesen ellenállok a kísértésnek, de ez a kupac vidám puhaság velem akart jönni :)).
Majdnem-kész kardi a holnapi ünnepségre. Bővebben később.
Ilyen, amikor szeretik egymást. Bendi hajvágás előtt.